Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Potencianövelés Blog

Potencianövelés Blog

Az ismert szexuális zavarok? Itt a legáltalánosabbak.

2020. május 24. - ETCcrew
Korai magömlés (vagy orvosilag nevezve: ejaculatio praecox) az a jelenség, amikor a férfi közösülés során nem tudja megfelelően kontrollálni magömlésének idejét, ezért az viszonylag rövid időn belül, akarata ellenére bekövetkezik. Szubjektíve a korai magömlés témakörébe sorolják egyes szakemberek azt az esetet is, amikor a férfi a közösülés során, nem képes addig késleltetni magömlését, míg a partnere el nem jut az orgazmusig, hüvelyi ingerléssel. Ezzel azért nem értünk egyet, mert ebben az esetben a megfelelő idejű magömlést a nő egyéni adottságai is befolyásolják. Azon nők esetében például, akik hosszabb ideig tartó törődést igényelnek, a férfiak nagy része korai magömléstől szenvedőnek számítana, míg a néhány perc alatt orgazmust átélni képes nők partnerei -- saját adottságuktól függetlenül - nagyrészt nem tartanák a gyönyör pillanatát korainak.
 
A korai magömlés a férfiak bármelyik életszakaszában akár egyik pillanatról a másikra megjelenhet, sőt súlyos problémaként robbanhat be. Mikor tartjuk egy férfi esetében, hogy problémát jelent a korai magömlés? Akkor ajánlott valamilyen késleltető szer használata, ha már egy nagyon kis szexuális izgalom hatására, illetve még a behatolás előtt, vagy az alatt, esetleg röviddel a behatolás után megtörténik az ejakuláció. Akik korai magömlés ellen küzdenek, általában csak arra vágynak, hogy a korai magömlés kezelése eredményeként (például valamilyen ejakuláció késleltető szer használatával) újra felhőtlenül élvezhessék a szexuális együttlétet. 
Széles körben ismert tény, hogy sok férfi szenved a merevedési zavar miatt, és ez a probléma a kor haladtával egyre inkább fokozódhat. Egyre nehezebbé válhat az erekció produkálása és megtartása is. A webáruházunkban található potencianövelő szerek olyan étrend-kiegészítők készítmények, melyek valódi segítséget nyújtanak a pénisz megfelelő vérellátásában, ezáltal újra képessé válhat a kőkemény erekció elérése. Ha azonnali és gyors segítséget keresel a merevedési zavar otthoni kezelése érdekében, érdemes szétnézni az alkalmi potencianövelő szerek között, ám ha tartósabb eredményeket szeretnél, a kúra szerűen szedhető potencianövelő kapszula a megfelelő választás! Ismerkedj meg a potencianövelő krém hatásával is, enyhébb esetek kezelésére.
A kialakuló merevedési zavar hatásai nem csak a hálószobában nyújtott teljesítményre terjednek ki, hanem idővel a férfi életének más területeire is hatással lehetnek - például az önbecsülésére és a partnerrel szembeni bizalomra is. Sok esetben megfigyelhető azonban az is, hogy a férfiaknál kialakult szexuális zavar később olyan tünetek kialakulásához vezethet, amelyek egy másik szexuális problémához kapcsolódnak.
A sperma férfi által termelt mennyiségére elég sok folyamat lehet hatással, aminek feltérképezése még ma is folyamatban van. Azt már biztosan tudjuk, hogy a sperma mennyiség szempontjából meghatározó a genetika. Igen, a genetika nagyban meghatározhatja, hogy a férfi képes-e a sok sperma termelésére. Ezenfelül hatással lehet még a sperma mennyiségre az életkor is. Kutatások szerint a férfiak sperma termelés csúcsa a 20-as és 30-as éveik között van, aztán csökkenő tendenciát kezd felvenni. Sperma fokozó készítményeink segítségével akár jelentősen több sperma produkálható a szex során. 
 
Az FSD vagyis a női szexuális diszfunkció, ami egy olyan egészségügyi zavart jelent, aminek leggyakoribb tünete az alacsony női libidó és az elégtelen szexuális élvezet. A diszfunkció leggyakoribb okozója közé sorolható például a stressz, a biológiai sérülékenység és más érzelmi tényező. Sokan nem is gondolnak bele viszont egyértelmű a kérdés: Vajon a hormontartalmú fogamzásgátló használata milyen módon (közvetlenül vagy közvetetten) avatkozik bele a szervezet kémiai működésébe és ez által hogyan változtatja meg a nők szexuális étvágyát?
 
Az egyik kutatás esetén a tudósok összesen 1.046 fő, önkéntes nőt vizsgáltak meg, akik mind alkalmaztak valamilyen fogamzásgátló módszert. Érdekes módon, e nők 32,4 százaléka számított veszélyeztetettnek az FSD szempontjából, illetve 20,4 százalékuknak voltak más, egyéb szexuális zavara. Például: hypoaktív szexuális vágy szindróma, csökkent váladéktermelés, közösülés közbeni fájdalom és a többi.
 
Egy másik tanulmány során, csak a kifejezetten fogamzásgátló tablettát használó nőket kérdezték meg és jelentős arányban vallották be azt, hogy a hormon tartalmú gyógyszer szedése után jelentkezett a probléma, vagyis annak hatására csökkent a libidójuk. A szakemberek, nőgyógyászok elmondása szerint gyakran találkoznak azzal a problémával, hogy az antiandrogén hatású egyfázisú tabletták, amelyeknek az a feladata, hogy csökkentsék a tesztoszteron szintet, leginkább ezek esetén merül fel a libidó csökkenés.
 
A kutatások által fény derült arra, hogy nem csak a hormon tartalmú fogamzásgátló tabletták okozhatnak csökkent libidót, hanem számos más ok is állhat a háttérben, amelyek miatt a nők többsége számol be a csökkent libidóról.
Természetes hatóanyagokból összeállított női vágyserkentő szerek segítségével ismét forró lehet a hálószoba. A női ajzószerek szerek rendszeres alkalmazása a szexuális vágy fokozódását, és az érzékelés minőségének javítását eredményezheti. Rendszeres használat mellett akár teljesen visszanyerhető az egészséges nemi vágy és fokozott női orgazmus érhető el. A női vágyfokozó szerek már kaphatók csepp vagy kapszula formájában - kizárólag növényi anyagok felhasználásával.
A férfiak számára kifejezetten izgató szexuális forma az anális szex, és a téma kapcsán azonnal el is szabadul a fantáziájuk. Azonban a nők többsége viszolyog az anál szex gondolatától is. Talán mások rémesen hangzó beszámolói miatt egy-egy rosszul sikerült anális szex után. Ám mindenképp érdemes leszögezni: a rosszul sikerült anális szex oka az információk, előkészületek és szükséges eszközök hiánya lehet. Annak ellenére, hogy számtalan helyen olvashattuk vagy akár barátoktól is hallhattuk, hogy egy más fajta gyönyör érhető el anális úton, mégis sokan vonakodva adják be a derekukat. A valóban boldog anális élmények érdekében anális szexhez izomlazító készítmények alkalmazása javasolt.
Nincs semmi dolgod, csupán napi 2 alkalommal (reggel és este) használod a pénisznövelő krém legjobbjait, és rendszeres használat mellett a pénisz méretének, hosszúsága és vastagsága növelése tapasztalható. A pénisznövelő krém használatával elősegíthető a pénisz vastagító és a pénisz hosszabbító hatás. Mivel krém hatóanyagai közvetlenül a pénisz bőrébe szívódnak fel, így koncentrált hatóanyag tartalom egyenesen a pénisz erezetére hat. Tágíthatja a péniszben található barlangos testeket, így így növeli a pénisz méretét.
 
Hosszabb távú kapcsolatban a némiképp kisebb méret is megfelelő volt, mivel ez a nő számára kényelmesebb, és ebben az esetben természetesen más érzelmi szempontok nagyobb súlyban kerülnek képbe. 
Azzal a céllal fejlesztették ki a péniszpumpákat, hogy azok a férfiak által áhított kemény és kellően hosszan tartó merevedés létrejöttét támogassák. Vákuumos hatásának köszönhetően a péniszpumpa segít a pénisz vérellátásnak javításában, amely így keményebbé és nagyobbá válhat. Az egyik keresettebb szexuális segédeszköz.
 
A péniszgyűrű igénye elsősorban a merevedési zavar kezelése kapcsán merült fel: mivel ismert módon a merevedés a vér péniszbe tódulásával jön létre, és a vér péniszben maradásáig tart - ha a péniszben tudjuk tartani a vért, képes fennmaradni az erekció is. Ez az egyszerű logika vezetett oda, hogy ma már az orvostudomány is elismert módszerként alkalmazza az úgynevezett orvosi szorító gyűrűket, vagy hétköznapi nevén péniszgyűrű. A péniszgyűrű használata nem bonyolult, azonban nagyon hasznos tud lenni a kielégítő szexualitás érdekében. Az új trendeket is figyelembe véve ma már egyre elterjedtebb a nők számára is izgalmas kalandot kínáló vibrációs gyűrű.
 
Köztudott, hogy az óvszer sem képes 100%-os védelmet nyújtani a nem kívánt terhesség ellen, azonban az óvszer a legbiztonságosabb védekezési mód a szexuális úton terjedő betegségek ellen. Fontos tudni, hogy az óvszer nem csak a nem kívánt teherbe esést gátolja, hanem a nemi úton terjedő betegségek egy részétől is védelmet nyújthat, ha helyesen használjuk. A technikai fejlődés eredményeként ma már olyan különleges óvszerek kerülnek forgalomban, mint az erekciós óvszer, az orgazmus késleltető óvszer, forrósító óvszer, ízesített óvszer, vékony falú óvszer, vagy az extra nagy óvszer. Legismertebb márkák között említhetjük a Durex óvszereket vagy az Amor márkát. Mindkét márka kiváló minőségű anyagok felhasználásával gondoskodik a használók kényelméről az óvszer felhúzása során.
Bizonyára már te is kerültél abba a kellemetlen helyzetbe, hogy a nem megfelelő természetes nedvesedés miatt kényelmetlenné, esetleg fájdalmassá vált a szex. Eldöntötted, hogy veszel valamilyen síkosító készítményt, elmentél egy drogériába, és ott álltál a polc előtt, de a rengetek síkosító gél közül nem tudtál választani. Nem tudtad eldönteni, melyik miben tér el a másiktól. A megfelelő síkosító is személyre szabott, ugyanis attól függ, hogy mire szeretnénk használni. Például a forrósító síkosító vágyfokozó hatással bírhat, de nem mindenki bőre fogja bírni - nekik inkább természetes bio síkosító ajánlott. Az erekciós síkosító segíteni fogja a merevedést, de az ejakuláció késleltetése érdekében inkább orgazmus késleltető síkosító javasolt. Ha orális örömök is terítékre kerülnek, érdemes ízesített síkosítót választani, azonban anális szex során hasznosabb lesz a szilikon bázisú síkosító. Éppen ezért mindenki a saját igényei ismeretében tudja kiválasztani a számára legmegfelelőbbet.
Az erotikus társasjáték mindig egy jó alkalom ahhoz, hogy a párok szórakoztatóan töltsenek egymással minőségi időt, miközben újra és újra képesek felkelteni egymás érdeklődését. Természetesen minden játék végcélja a vágyak felkorbácsolása, és ez a legtöbb esetben természetesen sikerül is.
 
Hitvallásunk mindig az volt, hogy minden lehetséges és valóban hatásos megoldást segítségként kínáljunk a létező szexuális problémák gyors orvoslására. Sok-sok cikket és bejegyzést írtunk már arról, milyen módszerek, technikák léteznek például a merevedési zavar vagy a korai magömlés ellen, és emellett minden esetben elérhetővé tettük a tapasztalatok alapján válogatott leghatásosabb készítményeket is. Most azonban ismét egy új módszert mutatunk be, amely kiemelkedően hatékony lehet a korai magömlés kezelésében, ez a késleltető kapszula. A Long Love korai magömlés elleni kapszula tartalmazza mindazokat a különleges gyógynövényeket, tökéletes arányban, amelyek hatóanyagai megnövelik a vérben az oxigén áramlását, ezzel támogatják a pénisz egészséges működését. A szintén ismert Ejacontrol Kapszula úgyszintén nagy odafigyeléssel válogatott természetes anyagokból készült orgazmus késleltető kapszula, amely gyors felszívódása miatt a Long Love-tól is gyorsabban, akár 45-50 percen belül képes kifejteni páratlan hatását.
Az ember létezésétől kezdve gyűjti tapasztalatait környezetéről, a környezetében található növényekről, és azok szervezetre gyakorolt hatásáról. Őseink tapasztalatai alapján maradt az utókorra a ma is sikerrel alkalmazott vágyserkentő és potencianövelő gyógynövények hagyománya. A legtöbb esetben ezek a gyógyhatású növények nem csak potencianövelő hatású afrodiziákumokként tartandóak nyilván, hanem emellett számos rendkívül előnyös élettani hatással is bírnak. Például képesek növelni az ember általános fizikai, mentális és szexuális energiaszintjét, csökkentik a fáradékonyságot, erősítik az immunrendszert, javítják a koncentrációt. A sejtek folyamatos megújulásában is aktív szerepet játszanak a legújabb kutatások szerint.
Az eddig ismert legerősebb késleltető szer, a Rui Shen Késleltető Olaj az eredeti, és méltán elismert Suifan' Kwang továbbfejlesztett változata, amely most is elérhető. Összegyűjtöttünk minden hasznos információt az orgazmus késleltetők egyik legjobbikáról. A Rui Shen megalkotásával újabb szintre lépett a korai magömlés elleni küzdelem. A termék rendszeres használói a világ minden tájáról maximális elégedettségről számoltak az előírások szerinti használat mellett.
A Kesleltetes.hu a potencianövelés terén is igyekszik folyamatosan tájékoztatni olvasóit a legjobb, legújabb, leghatásosabb módszerekről, tippekről, aminek eredményként összeállítottuk azt a 7 tippet, ami az otthoni potencianövelés során lehet a férfiak segítségére. Ezeket megfogadva kisebb nagyobb sikerrel támogathatjuk a szervezet egészséges szexuális működését, segíthetjük a potencia növekedés

Alkalmi potencianövelő szerek - melyik a legjobb?

Kutatások szerint egyre több férfit érint a merevedési zavar, és egyre többen használnak potencianövelő szert a kielégítő szexuális élet érdekében. Sőt, nem csak az idősebb korosztálynak jelent gondot az impotencia, hanem a 40 év alatti fiatal férfiakat is érinti. A férfiak többsége tapasztalt már merevedésével kapcsolatos nehézséget, ami mindig más szintű erekciós probléma volt.  Sokan nem is tudják, hogy az impotencia nem csak szervi okból eredhet vagy az életkor előrehaladtával jelenik meg, hanem kialakulhat állandó stressz hatására is.

Biztosan veled is előfordult már, hogy az internetet böngészve számtalan potencianövelő terméket néztél meg, de nem tudod, hogy melyiket is válaszd és mit is jelent az alkalmi potencianövelő. Ezeknek a potencianövelőknek az a célja, hogy az átmeneti merevedési zavart, erekciós problémát kezelje. Működésük során a hímvessző könnyebben érheti el és fent is tudja tartani a szexuális aktushoz szükséges merev állapotot, azaz elérheted a kőkemény erekciót. Ezek a potencianövelő készítmények segíthetnek neked abban, hogy a szexuális életed újra a régi legyen.

Ezek az alkalmi potencianövelő termékeknek a használata roppant egyszerű és nem is kell rendszeresen alkalmazni. Tehát nem kell minden nap elővenned, csak akkor, amikor éppen szexuális együttlétre kerül sor. Az alkalmi potencianövelő készítmények között választhatunk krémet, spray-t vagy potencianövelő kapszulát. Utóbbi formációt a potencianövelő kapszula a legnépszerűbb, valószínűleg ez azért van, mert  kényelmes a használata: az aktust megelőző minimum 15, maximum 30 percben kell bevenni a potencianövelő kapszulát, egy pohár vízzel. Általában ennyi időn belül szívódik fel a készítmény, viszont fontos tudni, hogy a felszívódást késleltetheti a zsírosabb ételek fogyasztása és az alkohol is. A potencianövelő kapszula működéséről még amit érdemes tudni az az, hogy a szexuális inger hatására segíti a használót a megfelelő merevség elérésében.  

Kiknek ajánlott az alkalmi potencianövelő készítmény használata?

Azon férfiak számára ajánlott kipróbálni az alkalmi potencianövelő készítményeket, akiknek szexuális teljesítménye a mindennapi rohanás vagy a munkahelyi stressz hatására az elmúlt időben csökkent. A potencianövelő készítmények hatékony segítséget nyújthatnak azoknak, akik merevedési zavarral küzdenek. De azoknak is érdemes kipróbálni, akik szimplán szeretnék feldobni a szexuális együttlétüket vagy szeretnék lenyűgözni a partnerüket.

Akik még nem próbáltak ki soha potencianövelő kapszulát, felmerülhet bennük a kérdés, hogy mi is fog történni a használata során:  a pénisz vérbősége megnőhet, aminek hatására a hímvessző sokkal merevebb állapotba kerülhet. Ahogyan már említettük, a potencianövelő szeren kívül szükség van a szexuális ingerre ahhoz, hogy a termék kifejtse potencianövelő hatását. A potencianövelő készítmény hatásának köszönhetően azt érezheted, hogy péniszed mérete nagyobb és vastagabb lett. Sőt vannak olyan potencianövelő kapszulák, amiknek a hatása még 1-2 nappal az alkalmazása után is jelen van. Ettől nem kell megijedni, továbbra sincs arról szó, hogy folyamatos erekciód lesz, hanem az újabb szexuális inger hatására a megfelelő merevséget el tudod majd érni anélkül, hogy újra használnád a terméket. 

Tehát a potencianövelők szerek nem csak a merevedési zavarra nyújthatnak segítséget, hanem a még tartósabb merevséghez is hozzásegíthetnek és visszanyerheted a szexuális önbizalmadat. Ez által javíthatod a szexuális életedet és a párkapcsolatod minőségét is. Azon szerencsés férfiak közé kerülhetsz, akiknek nem kell aggódni a merevedési zavartól, csupán meg kell találnod a számodra legmegfelelőbb potencianövelő készítményt.

Tudtad, ha az olykor- olykor megjelenő merevedési zavart nem kezeljük, akkor könnyen átalakulhat állandó merevedési zavarrá? Sajnos, ha veled ez már megtörtént, akkor a kúraszerűen, azaz rendszeresen szedhető potencianövelő terméket kellene kipróbálni.

Potencianövelés kényelmesen és gyorsan!

A merevedési zavarokkal küzdő férfiak többsége potencianövelésre szorul, ám ezt csak nagyon nehezen hajlandó belátni. Legtöbbjük attól fél attól fél, hogy hogyan tud majd teljesíteni az ágyban - mennyire fogja befolyásolni a merevedési zavar éles helyzetben, és emiatt szégyenben marad. Nem lehet elégszer elmondani: Nem vagy egyedül a gondoddal, a merevedési gondokkal küzdő férfiak száma egyre nő. Sőt, a merevedési zavar nem csak az idősebb korosztályt, hanem a 40 év alatti fiatal embereket is érinti. Vannak akik beletörődnek, de vannak akik keresik a megoldást potencianövelés útján a férfiasságuk visszanyerésére. A többség arra gondol, hogy akkor szakorvost kellene felkeresni, aki segít a potencianövelésben, de sokan nem is mernek orvoshoz fordulni az erekciós problémájukkal, mert cikinek érzik ezt elmondani bárkinek. Pedig fontos lenne, hogy szembe merjenek nézni a problémájukkal, ha potencianövelés a cél. És erre ideálisabb személy nincs is egy szakorvosnál.
Dönthetsz egy kényelmes és gyors potencianövelés mellet is! Szavazz bizalmat és próbáld ki a természetes összetevőkből álló potencianövelő készítményeket. A merevedési zavarra kapható potencianövelő kapszulák, erekciót segítő krémek és spray-k mind olyan gyógynövényi hatóanyagokat tartalmaznak, amelyeknek a férfiasságra gyakorolt pozitív hatását már évszázadok óta ismeri az ember. Ilyen például a ginzeng, fahéj, goji bogyó, maca gyökér stb.
Tehát abban az esetben, ha te magad szeretnéd megoldani az erekciós problémádat, akkor nincs más dolgod, mint eldöntened, hogy a potencianövelés céljából kifejlesztett készítmények mely formája lenne neked a legkényelmesebb. A potencianövelő kapszula az, amit a legtöbben választanak, mivel ez az egyik legkényelmesebb megoldás. Annyi a dolgod, hogy a használati útmutatóban leírtak alapján alkalmazd a potencianövelőt. A potencianövelő kapszulák többségét 2 dl folyadékkal kell bevenni, kb. 15-20 perccel az aktus előtt. De vannak akik a potencianövelő krém mellett döntenek és ezáltal a potencianövelést egyfajta előjátékként csempészik bele az együttlétekbe. Mivel természetes komponensekből áll, így még az érzékenyebb bőrűek is használhatják. Azon túl, hogy segíti az erekció gyors elérését, még ápolja és hidratálja is a pénisz bőr felszínét. 
Ha kételyeid vannak a potencianövelő termékekkel szemben, akkor érdemes olyan helyről beszerezned, ahol eredeti potencianövelő készítmények kaphatóak és ahol adnak a vásárlók véleményére. 

Merevedési zavar okai

Megesett már veled is, hogy a merevedési zavar a partnered és közéd állt? Rögtön azon agyaltál, hogy vajon mi történik veled? Veled van a hiba vagy a pároddal? Vajon ez örökre így marad?

Mindenesetre le kell nyugodnod ahhoz, hogy visszanyerd a régi formádat, mivel a stressz hatására csak rontasz a helyzeten.  Az impotencia, azaz az erekciós problémának hátterében rengeteg ok lehet. Most a Kesleltetes.hu cikkei alapján összegyűjtöttük a 4 leggyakoribbat, ami miatt a merevedési zavar úrrá lehet rajtad. Amiért érdemes a témával foglalkozni: a merevedési zavar tartós fennállása hosszú távon súlyos pszichés és párkapcsolati problémákhoz vezethet, amelyeket már nem lehet egy pirulával gyógyítani. Éppen ezért a fellépő merevedési zavarral rögtön foglalkozni, és megoldani, amint csak lehetséges.

De miért is pont az én életemben jelenik meg? Mit tehetek, hogy újra ne fussak bele? 

A merevedési zavar leggyakoribb okai:

 

1. Stressz

Ahogy mondani szokás, minden fejben dől el és ott kezdődik. Ez a merevedés esetén is így van, hiszen a szexuális ingerek és impulzusok irányítják a pénisz működését. Abban az esetben, ha meg van a szexuális inger és fejben is rendben vagy, akkor létre tud jönni a kőkemény erekció.  Tehát, ha azt szeretnéd, hogy férfiasságod megfelelően működjön, akkor iktasd ki az életedből a stresszt. Hagyd a munkahelyen a mindennapi gondokat és nyűgözd le partneredet. Hiszen a rossz mentális állapot nem csak az erekció létrejöttére lehet hatással, hanem annak fenntartására is kihat. Sportolj! Menj el rendszeresen futni, vagy edzőteremben, de az úszás is kiváló választás lesz, a hangsúly a rendszerességen van. Sport közben antistressz hormonok szabadulnak fel a szervezetedben, amelyek csökkentik a feszültséget. Kapcsolódj ki valamilyen szabadidős tevékenységben! Vidd el partnered moziba, vacsorázni, vagy tartsatok egy "nyugi-hétvégét" valahol távol. A lényeg, hogy kiszakadj a hétköznapokból.

2. Étkezés

Tanulmányok szerint a merevedési zavar kiváltó okai közül a második leggyakoribb ok a helytelen étkezési szokások és a mozgás szegény életmód. Ami az étkezést illeti, a túlzott zsír fogyasztása káros hatással lehet az erekre és ezáltal a péniszre is. Hiszen, ha nincs meg a kellő véráramlás, akkor sajnos erekciós probléma alakulhat ki. Ha rossz a pénisz vérellátása, akkor nem tud megfelelően működni, nehezebben tud létrejönni a merevedés.Ide soroljuk a különböző stimulánsok fogyasztását is, mint a túlzott mértékű koffein, az alkohol, vagy a kábítószerek. Ezek az anyagok a szervezet teljes működésére hatással lehetnek, így a merevedési zavart is tudják befolyásolni. Kerüld ezeket az anyagokat, és keress természetes stimulánsokat - például a fentebb említett sport, tánc, zenélés. 

3. Kor

Biztosan olvastál már arról, hogy a kor előrehaladtával bizony jelentkezhet merevedési zavar. De a legfrissebb kutatások azt mutatják, hogy az erekciós probléma már a 30-40 éves férfiakat is érinti. Sőt, a 40 év feletti férfiak több, mint fele küzd merevedési zavarral. Van akivel ritkábban fordult már elő, de vannak olyanok is akik rendszeresen küzdenek az impotenciával. A korral nagyon kezdeni nem tudunk semmit - az idő csak úgy elmegy. Éppen ezért valahol természetes, ha egy idősebb férfi merevedése már nem a régi. Ezt tudomásul kell venni, és még véletlenül sem szabad ezen stresszelni. Ezen minden kortársad keresztül megy! Fiatalok esetében a kor nyilvánvalóan nem tekinthető a merevedési zavar okának, ilyenkor máshol kell keresni a zavar hátterét.

4. Kezelés

Az utolsó egyben legnagyobb probléma az, hogy ha valaki merevedési zavarral küzd és nem veszi komolyan ezt a helyzetet, részben vagy egyáltalán nem kezeli az erekciós problémát. Hihetetlen, mennyire sok férfi van, aki semmit, de semmit nem próbál meg tenni a merevedési zavara ellen. Tehát a nem megfelelő és/vagy helytelen kezeléssel csak rontasz a férfiasságod visszanyerési esélyein. Érthető a dolog, hiszen nem szívesen mondod el párodnak az erekciós problémádat vagy elég kellemetlen egy szakorvost felkeresni merevedési zavarral. Mégis, ha úgy érzed ez szükséges, lépd meg! Ne feledd: a kezeletlenül hagyott merevedési zavar cikibb, mint az, ha segítségre van szükséged, de ezt belátod, és hajlandó vagy felvenni a kesztyűt.  

Ha abban a cipőben jársz, hogy a fent említett okokat kiiktattad az életedből de még mindig merevedési zavarral küzdesz, viszont nem szeretnél orvoshoz menni az erekciós problémáddal, akkor még mindig kipróbálhatsz potencianövelő készítményeket, amelyek vény nélkül kaphatóak. Ebben az esetben válogathatsz a potencianövelő kapszulák, potencianövelő krém és sprayk közül.

Az egyik legkedveltebb forma a potencianövelő kapszula, mivel azokat az aktus előtt kell bevenni, körülbelül 15-20 perccel. Némi idő elteltével, ahogyan felszívódik a kapszula már készen is állhatsz a szexuális együttlétekre. Ezek a potencianövelő kapszulák kombinálva használhatóak potencianövelő krémekkel, ha biztosra szeretnél menni. Rengeteg helyen kaphatóak már ezek a természetes összetevőket tartalmazó potencianövelők, ezért érdemes olyan helyről vásárolni, ahol eredeti termékek kaphatóak. Ami remek ezekben a potencianövelőkben az, hogy olyan gyógynövényekből állnak, amelyeknek a férfiasságra gyakorolt pozitív hatását már évtizedek óta ismerjük.

 

További segítségért felkeresheted a potencianovelo1.hu oldalt is, ahol újabb hasznos tippeket találhatsz a merevedési zavar otthoni kezelésére.

Új vágyfokozó gyógyszer a nők alacsony szexuális vágyához: Bremelanotide

Az amerikai egészségügyi hatóság a közelmúltban engedélyezte a bremelanotid nevű vágyfokozó készítményt az Egyesült Államokban. Ez egy újonnan kifejlesztett vényköteles vágyfokozó gyógyszer a premenopauzális hölgyek számára, akiknek úgynevezett hipoaktív szexuális vágy rendellenessége (HSDD) van. Tehát: azon nők számára javasolt vágyfokozó szer ez, akik bár még a menopauza előtt állnak, ám mégis jelentősen csökkent a szexuális étvágyuk. A HSDD szakkifejezés a krónikusan alacsony szexuális vágy egyértelmű ok nélküli leírására szolgál a szakirodalomban. Azoknak a nőknek, akik tervezik kipróbálni ezt az új vágyfokozó szert, mindenképp tudniuk kell, hogy a fejlesztett szer gyógyhatásának nem célja az olyan helyzetekben történő vágyfokozó segítségnyújtás, amelyekben a szexuális vágy

  • orvosi okok vagy pszichiátriai betegség
  • interperszonális vagy párkapcsolati problémák
  • egy másik gyógyszeres kezelés vagy gyógyszer mellékhatásai

miatt marad el.

Mit mondanak a vágyfokozó kutatási eredményei?

A nemi izgalom és vágy fiziológiája nagyon bonyolult biokémiai folyamat eredménye a női testben. Ráadásul ezen a szakterületen még túl sok kutatási eredmény sem áll a kutatók rendelkezésére. Becslések szerint a szexuálisan aktív nők 40% -át érintő zavar a szex iránti érdeklődés hiánya, és emiatt igényt tart valamilyen vágyfokozó szerre. Az arányszámok eltérőek lehetnek attól függően, hogy milyen korúak, hol élnek, és hogy szültek-e az érintett nők, de nem kétséges, hogy ez rengeteg nő számára jelentős problémaként kezelendő.

A kutatás során a bremelanotid nevű új vágyfokozó szer hatékonyságát és biztonságosságát vizsgálták, tesztelték. Az FDA által közzétett adatok szerint több, mint véletlenszerűen kiválasztott 1200 nő részesült vagy bremelanotiddel, vagy placebóval történő vágyfokozó kezelésben 23,5 héten keresztül.

A bremelanotidot rendszeresen szedő nők kb. 25% -a számolt be a szexuális vágy fokozódásáról, szemben a placebót alkalmazó nők 17% -ával. A tudományos kutatás a vágyfokozó használatára szoruló nőknek az alacsony szexuális vágy miatt fennálló szorongását is vizsgálta ugyanezen nők körében. A bremelanotiddal kezelt betegek kb. 35% -ánál tapasztalható némi állapotbeli javulás a szorongásban, szemben a placebót szedő betegek 31% -ával. A vágyfokozó szer azonban nem változtatta meg vagy nem javította a kielégítő szexuális események számát, nem állapítható meg összefüggés a vágyfokozó alkalmazása és az orgazmusok száma között.

Ha nem szeretnél vágyfokozó gyógyszert, de kipróbálnál egy hatékony természetes vágyfokozó szert, számodra is hasznos lehet minden információ a Spanish Love Vágyfokozó Cseppekről, amelyek intenzívebb nemi vágyat, és fokozottabb orgazmus-képességet idézhetnek elő rendszeres használat mellett. További információk a kesleltetes.hu webáruházban.

Hogyan adják be a gyógyszert?

Minimum 45-50 perccel a tervezett szexuális tevékenységet megelőzően a nő befecskendezi a vágyfokozó szert a combjába vagy a hasába (ebben partnere is segíthet neki). Nem árulták el egészen pontosan, hogyan is működik a bremelanotid, de annyit tudunk, hogy aktiválja a melanokortin receptorokat, amelyek valószínűleg részt vesznek számos agyi tevékenység lefolytatásában, ideértve az étvágy és a kardiovaszkuláris egészség lehetséges összefüggéseit. A kutatók jelenleg nem tudják pontosan, meddig tart a vágyfokozó szer hatása adagonként, ezért csak naponta egy adagot javasolnak, és a havi maximum sem haladhatja meg nyolc adagot. Ezenkívül további javaslat, hogy azon nők számára, akiknek a szexuális vágy vagy a kapcsolódó szorongás nyolc héten belül nem mutat javulást, abba kell hagyniuk a vágyfokozó szer alkalmazását.

Melyek a vágyfokozó lehetséges mellékhatásai?

Mint minden vényköteles gyógyszer esetében, ezen vágyfokozó szer alkalmazása során is léphetnek fel különböző mellékhatások. A leggyakoribb nem kívánt tünet a hányinger és a hányás, melyet a kutatásban résztvevő nők mintegy 40% -a tapasztalt. A hányinger a gyógyszer első használatakor volt gyakori, és a későbbi adagok során ez már kevésbé jelentett problémát a beszámolók szerint. Ennek ellenére az émelygésnek szenvedőknek mindössze 13% -ának volt szüksége valamilyen gyógyszeres kezelésre hányinger csökkentése érdekében. További lehetséges mellékhatások lehetnek esetleg kipirulás vagy fejfájás.

Mit tudhatunk még erről a vágyfokozó készítményről?

A legújabb bremelanotid a generalizált HSDD-re is hatásos, ami hétköznapi nyelven a csökkent szexuális vágyat jelenti, függetlenül az érintett szexuális tevékenység típusától (beleértve a maszturbációt), a környezetet vagy az esetleges partnerét.

További kutatásokra van szükség a mellékhatásokkal kapcsolatban. Vannak bizonyos biztonsági óvintézkedések is. A magas vérnyomású nőknek kerülniük kell a szert, mert ez ideiglenesen megemeli a vérnyomást. Szintén nem ajánlott a szív- és érrendszeri problémák kockázatának kitett nők számára. Azok a nők, akik a naltrexont kezelik az alkoholfüggőség kezelésére, nem szabad a bremelanotidot gyógyszerkölcsönhatások miatt használni. Emellett néhány nő a tanulmányokban a bőr és az íny elsötétülését tapasztalta. Éppen ezért szigorú orvosi ellenőrzés mellett alkalmazható készítményről van szó, ami egyben minimalizálja a kockázatot, és javítja a hatásfokot.

A nők számára az alacsony szexuális vágy és az ahhoz kapcsolódó szorongás bonyolult és nehéz kezelni. Bátorító, hogy az FDA a nők szexuális rendellenességeit 20 olyan betegségterület egyikének azonosította, amelyre figyelmet érdemel. A vágyfokozó némileg növeli a nők szexuális vágyát, és enyhén csökkentheti a vágy hiánya miatt fellépő szorongást. Bár a jelenlegi kutatások szerint ez nem javítja a szexuális kielégültséget, és nem befolyásolja a nők szexuális elkötelezettségét, ennek a potenciálisan hasznos vágyfokozó szernek a rendelkezésre állása lehet lépés a helyes irányba néhány nő számára.

Ahhoz, hogy a ez a szer forgalomba kerülhessen, még jónéhány teszten, és engedélyeztetési eljáráson kell átesnie, a szakemberek szerint néhány éven belül már kérhető a házi orvosoktól. Még nem világos, hogy a készítmény felírhatóságát kötik-e valamilyen vizsgálathoz, annyi azonban bizonyos, hogy egy széles körben kereslettel bíró vágyfokozó szer várható a piacra.

A legkedveltebb anális szex figura

Napjainkban ott tartunk, hogy az online fórumok tanúsága szerint a lányok egyre magasabb hányada is érdeklődő kíváncsisággal kacsingat az anális szex irányába, sőt egyre többen ki is próbálják legalább egyszer - nem megtagadva az anális szex ellenzőinek igazán népes táborát sem. Míg ezen utóbbi típusba tartozó emberek erkölcstelennek, lekicsinylőnek tartják, amely során a nőt csupán használati tárgyként titulálják, addig az aktív anális kalandorok éppen a párok közötti intimitás rendkívüli elmélyülését említik érvként. Egy dolog azonban kétségtelen: a szex ilyen rendkívüli formája egyre nagyobb népszerűségnek örvend a fiatalabbak között és a középkorúak körében is.

Az anális szex kedvelőinek tájékoztatói alapján az anális szex a hüvelyi szextől számottevően eltérő, különös élvezetet nyújthat a pár mindkét tagja részére elmondásuk szerint különösen a kialakuló magasfokú bizalom okán. A kesleltetes.hu egyik népszerű cikke alapján bemutatjuk a legkedveltebb anális szexpózt részletes leírással. Ezt az anális szexpózt nevezték meg a legtöbben a rendszeresen anális szexet gyakorló párok közül, így elég tapasztalat áll emögött a szexpóz mögött.

A bevaduló kutya póz

Mondhatjuk, hogy a most bemutatott szexpóz a hagyományos, egyik alapvető szexpózként is ismert kutya póz némiképp módosított, finomított, anális szexre specializált verziója, amely az átalakítást követően az anális szexhez igényelt kényelmet és biztonságot tudja nyújtani ezen szexuális forma kedvelői számára.

Kivitelezése

A pár hölgy tagja négykézláb helyezkedik el kiindulásként, így a tenyerén, vagy a felső testét leengedve a könyökén, esetleg még lejjebb engedve a vállain és fején támaszkodik. Ez utóbbit sokan mondják "pucsításnak" is. Ha a hölgy kényelmének maximálisan megfelelően elhelyezkedett, és sikerült teljesen ellazítania hátsó izmait, akkor a férfi lassan hátulról megközelítheti. (Tipp: a behatolás gyorsabban, és emiatt fájdalomentesebben történhet a teljesen erektált pénisszel, amely szükség esetén potencianövelő támogatásra is szorulhat.) Annyiban tér el ez a szexpóz az eredeti verziójától, hogy az anális szex alkalmazva a hölgy lábai javasoltan a férfi lábainak külső oldalán helyezkednek el, tehát az urak a hölgyek lábai között térdelnek (vagy állnak az állva végzett anális szex esetében), ahogyan jól látszik a lenti képen is.

Azért van szükség erre a kisebb változtatásra, mert az anális szex alkalmával nagyon fontos az izmok ellazításának, és a hozzáférhetőségnek a biztosítása. Ha a hölgyek lábai nagyobb terpeszben maradnak, sokkal könnyebbé, és ezáltal fájdalommentesebbé válhat az anális behatolás.

Kutyapóz az anális szex során

Az anális szex alatt az uraknak lehetősége nyílik a hölgy testének kényeztetésére, a hozzáférhető testtájékok simogatására, de a behatolást követően - ha már mindkét fél tudja élvezni az együttlétet -, akár egymáshoz is tudnak simulni, amely fokozza a helyzet intimitását. Így lehetőség nyílik már a hölgy hátának, nyakának, és a fülei környezetének csókolgatására is, amelyek bizonyítottan a hölgyek erogén zónái. Az ügyesebb férfiak talán a csiklót is képesek elérni, ezzel extra gyönyört előidézve. Miért fontos ez? A hölgyek természetes módon kifejezetten feszültek lehetnek az anális behatolást követően - kényelmetlennek érzik a szituációt, ráadásul enyhe fájdalmat is érezhetnek az első alkalommal. Fontos, hogy a férfi testileg is kifejezze támogatását, megbízhatóságát a nő felé, aki így sokkal könnyebben tud majd ellazulni.

A nők ellazulása egy kulcskérdés az anális szex során, ezért erre kell a legnagyobb hangsúlyt fektetni, pl izomlazító készítmények beszerzésével és alkalmazásával, megfelelő hangulat teremtésével. Érdemes bevetni egy kis zenét, hangulatvilágítást a legintimebb helyzet érdekében.

Mivel az anális szex során kényeztetett területen nem találhatóak váladékot termelő, és ezáltal a behatoláshoz szükséges nedvességet garantáló mirigyek, így anális szex alkalmával a fájdalommentes behatoláshoz szükséges nedvességet nekünk feladatunk biztosítani. Tehát az anális szex esetében minden esetben kötelező síkosítót használni! Síkosító nélkül az anális behatolás rendkívül balesetveszélyes és kíméletlenül fájdalmas lehet, végső soron pedig szinte biztosan meg is hiúsul. A megfelelő síkosító kiválasztása teljesen egyénre szabottan történhet - ki milyen igényekkel lép fel. Például a vízbázisú síkosítók kíméletesebbek a bőrhöz, ám sokkal gyorsabban szívódnak fel, így szex közben is pótolnunk szükséges - ezzel szemben a szilikonbázisú síkosító készítmények jóval tovább kitartanak, ám egyesek bőre érzékenységet mutathat lehet rá. Érzékenybőrűek számára elsősorban a Bio Síkosítók ajánlottak. Vannak, akik extra élményeket szeretnének Forrósító síkosítókkal, másik a Vágyfokozó Síkosítóra szavaznak. Találd meg a számodra megfelelőt!

Síkosító Síkosító - további információk

süti beállítások módosítása